Visszalapozó

ismét, hiszen a közhírré tétel késik csak - a farsangot és a telet időben temettük, a tavaszt is a rendeltetett idejében kezdtük csalogatni.

Mohán jártunk. Azon a bizonyos tikverőzős napon. Nem az ismeretlenbe indultunk, hiszen körbejártuk, hogy mi is az a tikverőzés:

- "jellegzetes farsangi szokás, melyet minden évben Húshagyó Kedden tartanak Mohán. A színes szalagokkal díszített maskarákba öltözött legények a betegséget és a telet űzik el"

- a világörökség része lett ... így csak nem árthat nekünk

- s nem utolsó sorban, Rozi néni Mohán lakik... nem lehet rossz hely Moha :)

Az izgalmunkat igazán akkor lehetett mérni, mikor már leszálltunk a buszról. Rengeteg ember - közöttük tenger sok iskolás és óvodás - sétált az úton. Az úton, s nem is a járdán. Lassacskán, nyakat előrenyújtva, kíváncsian ágaskodva, a "merre lehetnek?" szófoszlányokkal kísérve. Kit keresnek? S miért csak a korom mögött sejthető a mosoly az arcokon?

A fiúk fedezték fel előbb a maskarásokat. Bátorságot a zsebbe téve, tisztes távolságból figyelték az eseményeket. Ahogyan nőtt a szemekben a nevetés, úgy csökkent a távolság a gyerekek és a maskarások között. Míg az első orrocska feketévé nem változott. Először a "hűmostmilesz?" ült az arcokra, azonban hamar felváltotta az "engemis!" kívánsága. Egymással versengve próbáltak minél közelebb kerülni a kormozókhoz. Elébük toppantak vagy csak a szalagjukat húzták meg, de mindenképpen sodorta őket a kormozós mulatság. Bendegúz és Dénes a kéményseprőt célozta meg. A legény pedig nem kímélte őket - csak a szemük világított kicsinyég a kormos arcokból :)

A kezdeti bátortalanságot felváltotta a kormozásért futó verseny. Természetesen követtük őket a házakhoz, s kíváncsian lesték hogyan, s miként zajlik a maskarások és a házigazda között a párbeszéd.

Fáradhatatlannak tűntek a gyerekek. Talán a forró tea csillapította le őket annyira, hogy a buszon már elégedett nyugalomban mesélték kit, mikor, hogyan ért el a "kormos vég". Az iskolában ragaszkodtak álcájukhoz. Csak a száj környékét tették szabaddá - az ételnek mégis legyen tiszta az út :) Mindenki biztos lehetett abban, hogy a 2.c Mohán járt.

A téltemetést kiszebáb-égetéssel tetőztük be. A tavalyihoz hasonlóan az udvaron elevenítettük fel ezt a népszokást. Papírra vetettük mindazt a rossz tulajdonságot, melytől szabadulni akarunk, s a telet jelképező bábuval együtt a tűz martalékává váltak.

Jöhet a tavasz, mi már nagyon várjuk!