Ismét eljött a várakozás ideje.
Mire is várakozunk? A karácsonyi ajándékokra? A pihenésre? A számítógép előtt ülésre? (Kockulásra?)
Már nagyok vagyunk. Tudjuk, mi érték, mi nem. Annyi megpróbáltatásban volt részünk az utóbbi időben, hogy nem kell magyarázni.
Jó együtt lenni, örülni egymás sikerének, fogni a másik kezét a bajban. Lecsendesedni, megnyugodni. Befelé figyelni. Arra, hogy mit is súg az ember szíve, ha tíz éves? Élvezni annak a közösségnek az erejét minden nap, amelyben a nap nagy részét töltjük. Biztonságot adó, bátorító védelmét.
Dani az idén is hozta (nagyon kedves tőle) az őrangyalválasztáshoz a cetliket a nevekkel. Rugalmasan cserélve (Hála Judit néninek!!!) Ági néni nevét Zoli bácsira... Megjelentek megint az apró figyelmességek reggelente a padokon, padokban, az én asztalomon is.:)) Mindezt úgy, hogy tudja mindenki, nem ez a fontos. Az egymásra figyelés úgy igazából. Elnézni a másiknak, ha valamivel idegesít, ha átlóg a felszerelése az én padomra. (Ha összecseréli a napokat:((.) Ha kiesik a cipője a szekrényből, beteszem csak úgy, figyelmességből. Öntök vizet ebédnél a poharába, kiviszem a tálcáját:)). Ezer apróság, amitől szebb lesz az ember napja.
Persze, gyújtunk gyertyát is. Az aulában közösen is úgy, ahogy Ági néni tette tavaly. (Most is tenné, ennyivel tarozunk neki!) A teremben is előkerül a koszorú, lekuporodunk köré, beszélgetünk. Mindenről, az élet nagy- és kis dolgairól. Meghallgatva egymást, figyelve arra, kinek mi van a szívében így tíz évesen...
Befelé figyelős, segítős, nyugodt adventet kívánunk mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.