Szüleim házában nem gyújtottunk adventi gyertyát. Adventi koszorúnk nem volt. Színes üveggömbjeink sem. Nem tudtuk miként, hogyan, azt sem mikor... csak leszállt közénk, hozzánk a karácsony. Pedig a falu sem lett fényesebb. Ott lengett a titok. Rendet raktunk kívül-belül. Terveztük az ajándékot - vajh minek örülne jóapánk s anyánk. Lógó nyelvvel barkácsoltunk, számolgattuk zsebpénzünket. Közben persze arról cserregtünk ami a mi szívünk vágya volt. Kutakodtunk. Biztos vagyok benne, a felnőttek érezték a matató gyerekmancsok nyomát. Mert a titok ott lengett. A szekrények mélyén, a lelkünkben.
Jaj, nagyon vártuk a csengőszót! Csillagszóró, gyertyaláng ... és a titok. Anyám arca ragyogott, mikor a "kiskarácsonyt" énekeltük. Apám kezébe csúsztak ujjaim a "mennyből az angyal alatt". Tekintetünk a csomagokat fürkészte, mégis... azok a percek lehettek volna hosszabbak - mondom most.
Birtokba vettük az új társast. Együtt. Éjszakába nyúlóan. Kipirosodva nevettünk, fojtottuk el a nyújtózkodó ásítást vagy küzdöttünk a vesztes mosolyáért. Pizsamában még összekucorodtunk. Csillagszórófényért, fenyőillatért, karácsonyi dalért, többszólamú szuszogásért... azok a percek lehettek volna hosszabbak - mondom most.
Másnap reggel az első ébredőt biztosan a fa alatt ücsörögve találta apám...
Legyen minden nap karácsony! Legyen? Éppen a "karácsonyság" miatt más ez az időszak. Éppen a "karácsonyság" miatt bír ilyen erővel. Éppen a "karácsonyság" miatt ennyire értékes. Ha okosan töltjük, ha okosan töltünk, marad belőle minden napra, s nem aprózzuk el. Feltöltjük olyan percekkel, melyekről évek múlva azt mondhatják... lehettek volna hosszabbak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.